Megjelent az első fogyasztóbarát lakáshitel

Az FHB Bank elsőként nyerte el a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel címet a Magyar Nemzeti Bank pályázatán, így július elejétől kínálja 5 és 10 éves kamatperiódus mellett ezeket a hiteleket. A következő hetekben tömegével várhatók hasonló banki bejelentések.

A jelenleg elérhető legjobb lakáshitelek kikalkulálásához a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk.

Ahogy a CSOK esetében is 2016 elején, most is az FHB lett a legelső: a Takarék Csoport kereskedelmi bankjaként működő FHB Kereskedelmi Bank Zrt. nyerte el először az MNB minősítését, amelynek értelmében azok a lakáscélú hitelek számítanak fogyasztóbarátnak, amelyeknél

  1. annuitásos a törlesztés,
  2. a kamatperiódus 3, 5, 10 év vagy a futamidő végéig tart,
  3. a kamatfelár nem haladja meg a 350 bázispontot a kamatváltoztatási mutatóban használt referenciakamathoz viszonyítva
  4. a folyósítási díj maximum a hitelösszeg 0,75%-a, de legfeljebb 150 ezer forint,
  5. az előtörlesztési díj az előtörlesztett összeg legfeljebb 1%-a,
  6. lakástakarék-pénztári betétből az előtörlesztés díjmentes,
  7. a hitelbírálati határidő az értékbecslés rendelkezésre állásától számítva maximum 15 munkanap
  8. a folyósítási határidő a folyósítási feltételek teljesítésétől számított 2 munkanap, ha az adós másképp nem rendelkezik,
  9. e határidők be nem tartása esetén a hitelező a folyósítási díj bizonyos részének megfizetésétől eltekint.

Mire jó ez?

A koncepciótól a jegybanknál többek között azt várják, hogy a fix kamatozású hitelek (jelenleg közel másfélszer nagyobb) kamatfelára a változó kamatozású hitelekéhez igazodik, vagyis olcsóbbak is lesznek a lakáshitelek. A tavalyi folyósítási adatok alapján a változó kamatozású lakáshitelek 70%-a és a fix kamatozású lakáshitelek 30%-a fért bele a koncepcióban szereplő 3,5 százalékpontos kamatfelárkorlátba. Ezt persze dinamikusan érdemes nézni, a friss banki ajánlatokban (összehasonlító oldalak alapján) például jelenleg a fix kamatozású lakáshitelek jóval magasabb arányban felelnek meg a kritériumnak. Az MNB szerint reális, hogy a fix kamatozású lakáshitelek 70%-a belefér majd a 3,5 százalékpontos felárba, ahogy ez a változós kamatozású hiteleknél látható. A jelenlegi kamatkörnyezetben fontos pénzügyi stabilitási cél az MNB-ek, hogy minél magasabb legyen a fix kamatozású hitelek aránya a folyósításban.

Megjelent az első fogyasztóbarát lakáshitel

Az MNB itt teszi közzé a termékismertetőket. Egyelőre nem tudni, az FHB hitele hány százalékos kamatozással fut, a pontos kondíciókat a hatályos hirdetmény fogja tartalmazni. Az viszont látható a jegybank honlapján, hogy a banknál 5 és 10 éves kamatperiódussal lesz elérhető ez a hitel.

Több ezer új lakás egy helyen a Portfolio Új Lakópark adatbázisában! Válogass Buda, Pest és vidék legjobb új építésű lakóprojektjei között! Nézegess képeket, tudj meg minél többet a projektekről és kérj személyre szabott ajánlatot közvetlenül a fejlesztőktől! Kattints és nézd meg a több mint 50 projektet!

A Takarékbank a Takarék Csoporthoz tartozó mind a 49 takarékszövetkezet nevében beadta pályázati anyagát az MNB-nek, ennek köszönhetően várhatóan a Takarék Csoport minden tagjánál elérhetővé válnak a közeljövőben a fogyasztóbarát minősítésű lakáshitelek – közölte az FHB.

A jelenleg elérhető legjobb lakáshitelek kikalkulálásához a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk.
Megjelent az első fogyasztóbarát lakáshitel

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.